2011. november 23., szerda

Amit a redőnyökről tudni kell…

Napjainkban a legkeresettebb árnyékolók közé tartoznak a redőnyök. Nyugodt szívvel nevezhetjük akár az árnyékolástechnika középpontjának is őket, hiszen számtalan előnnyel és pozitív tulajdonsággal bírnak, a megrendelők pedig ma már más és más célból szeretnék beszerezni a különféle anyagból, színben és típusban gyártott redőnyöket. Vannak olyan családok, akik elsősorban nagyszerű hő- és hangszigetelési képességük miatt vásárolják, más a nyári hőség ellen szeretné védeni az ablakokat, ezáltal biztosítva a lakás kellemes hűvösségét. Egy harmadik szempont a vásárlásnál az lehet, hogy a betörések ellen is védelmet nyújtanak, de bizonyára sokan vannak olyanok is, akik mindezen előnyökön túl esztétikai szempontból döntenek úgy, hogy redőnyöket szereltetnek otthonukra, hiszen egy jól megválasztott típus a családi ház dísze lehet.

Nagyon fontos szempont ugyanakkor az is, hogy a redőny az az árnyékoló, amely típustól függően szinte minden társadalmi réteg számára megfizethető, és fontos tudni azt is, hogy a külső tokos redőny utólag is szinte bárhová telepíthető. Ne feledjük el, hogy hosszú távú befektetésről van szó, hiszen gondos szereléssel egy megbízható, funkcionális tartozékkal láthatjuk el a házunkat. Ha szeretné tudni, hogy a széles választékból melyik az a redőnytípus, amelyik a leginkább megfelelő az Ön számára olvassa weboldalunkat, ahol számos vonatkozó információval állunk a rendelkezésére.

2011. november 14., hétfő

Redőnycsere, szerelés és forgalmazás Budapesten

Nem túlzunk, ha kijelentjük, hogy a redőnyök az árnyékolástechnika középpontját jelentik. Magyarországon immár több évtizedes múltja van a redőnyök használatának, most pedig újra reneszánszukat élik: egyre több családi házra, lakásra szerelik fel, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy napjainkban ez az egyik legkeresettebb árnyékoló. A megrendelők nagy része a hagyományos jellegük és funkciójuk miatt használja a redőnyöket. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a nagy nyári melegben megvédik otthonunkat a nap erős sugaraitól, kellemesen hűvös levegőt biztosítva ez által a lakásban. Nem elhanyagolható ugyanakkor a szigetelő jellegük sem, hiszen télen ennek köszönhetően spórolni lehet a hőenergiával, ugyanakkor a kinti zajokat is tompítja, valóban kellemessé téve a pihenést. Egy jól kiválasztott redőny esztétikailag is a ház, a lakás dísze lehet, és vannak olyan típusúak is immár, amelyek a betörés ellen is védenek. Fontos tudni azt is, hogy a külső tokos redőny utólag is szinte bárhová telepíthető, tehát nem csak új épületek esetében alkalmazható.
Weboldalunkon hasznos információkkal állunk rendelkezésükre a redőnycsere, szerelés és forgalmazás témakörében, hogy Ön otthonról, kényelmesen, a számítógép előtt ülve a legjobb helyről tudja megszerezni azokat a tudnivalókat, amelyek e méltán népszerű árnyékolástechnikára vonatkoznak.

2011. november 1., kedd

Redőnyök a legjobb árnyékolók

Készüljenek fából vagy műanyagból, legyenek egyszínűek vagy pedig színesek, egy biztos: a redőny az egyik legismertebb és legnépszerűbb külső árnyékoló már hosszú évek óta. Ez pedig teljesen természetes, főleg ha figyelembe vesszük, hogy mennyi előnnyel bírnak. 

Amellett, hogy a redőnyök télen és nyáron is védik lakásunkat, házunkat az időjárás viszontagságai ellen, az sem elhanyagolható szempont, hogy hangulatteremtő jellegük révén hozzájárulnak ahhoz, hogy az otthon valóban otthon legyen. A belső árnyékolók közül például a reluxák kitűnően alkalmazkodnak a minimál design szerint berendezett, vagy pedig a rusztikus jelleggel bíró szobákhoz is, konyhába, fürdőbe, hálószobába és nappaliba pedig egyaránt ajánlottak, természetesen típustól és színtől függően. 

A redőnyök nappal megóvják bútorainkat és növényeinket a napsugárzás káros hatásaitól, védik ablakainkat az időjárás viszontagságaitól, a hideg téli estéken pedig jelentős fűtési energiát takaríthatunk meg általuk. Ne feledkezzünk meg az ugyancsak ebbe a „családba” tartozó napellenzőkről sem, amelyek családi házak teraszaira, üzletek, éttermek, kirakatok elé szerelhetők, különböző színekben és mintákkal, a vásárló ízlésének.

2011. október 11., kedd

Védje otthonát redőnnyel!

Van egy olyan árnyékolástechnika, amely nem csupán nagyon praktikus, hanem meghitt, kellemes hangulatot is kelt a szemlélőben. A redőnyök gyakorlati funkciója mellett nem elhanyagolható az esztétikai szerepük sem, hiszen egy jól megválasztott típussal kihangsúlyozhatja otthona jellegét, vagy pedig kellemes kontrasztot teremthet az épület stílusa és a redőny által biztosított, újszerű hangulat között. Gyakorlati hasznuk pedig egyenesen felbecsülhetetlen: nyáron, nagy melegben kellemesen megszűrik a nap sugarait, télen pedig jelentős fűtési energiát takaríthatunk meg általuk. 

A redőnyök típusa, anyaga és ára természetesen változó, azonban ha kellőképpen tájékozódik vásárlás előtt, akkor egész biztosan nem érheti csalódás! Weboldalunkon bemutatunk mindent, amit a redőnyökről, az árakról és a típusokról, a redőny szerelés technikájáról, és egyáltalán az árnyékolástechnikáról tudni lehet és érdemes. A tájékozódás így roppant egyszerűvé és gyorssá válik, Ön pedig időt és fáradtságot spórol meg ez által, hiszen nem kell üzletről üzletre járnia, hogy kiválassza azt a redőnyt, amelyik a legmegfelelőbb az Ön számára és a leginkább illik az otthonához.